Névnaptár - Emese
Az Emese régi
magyar név, jelentése: anyácska, szoptató. A régi magyar emő szó
jelentése: szopó, csecsemő. Ez a szó lehet a név eredeti alakjának
szótöve.
Emese (Emesu) volt a magyar monda szerint az Árpád-ház
ősanyja, Ugek (Ögyek) vezér neje, akit a várandóssága alatt álmában egy
saskeselyű vagy sólyom szállt meg. Emese méhéből folyó eredt, amely
idegen földre ért, s ott elhatalmasodott. Ebből a jósok azt
jövendölték, hogy olyan fiat szül, aki Scithiából kivezeti népét, és
akitől dicső fejedelmek származnak.
A névanalízis szerint
az Emese név komoly, felelősségteljes, nyugodt személyiség kialakulását
biztosíthatja. Diplomáciai érzéke kifinomult, stílusa kedves,
lenyűgöző, könnyed, ezért sokan kedvelik társaságát. Mivel nagyon
vágyik arra, hogy megértse mások gondolatait, érzelmeit, és ehhez igen
magas érzelmi intelligenciával rendelkezik is, így olyan munkahelyen
kamatoztathatja adottságait leginkább, ahol ez szükséges. A név viselői
családcentrikusak, mint szülők nagyon megértők és türelmesek.
Becézés: Mese, Mesi(ke), Emi, Emő(ke), Eme, Emeske.
Névnapjukat az Emesék január 23-án vagy július 5-én ünnepelhetik.
Forrás: TAVAM


Még mindig nem bújt ki a fogad.... Estére nyűgös vagy és elég nehéz kitalálni mi is a dong, főleg, hogy mást sem fújsz csak azt : " dea" És elég nehezen tudom kitalálni mi is az... általában a harmadik rákérdezésre már őrjöngve bömbölöd, hogy NEEEEEMMMMMM!
Úgy érzem mostanában megint jobban igényelsz/igényelnél..... Sírva hagylak Kláriéknál, és a szívem szakad arra, hogy hallom a panaszod..... Nehéz így Neked is, nekem is.....
Viszont egyre többet kommunikálsz, a "hol van Apa?" kérdésre közlöd. " Ott csüccs"
Amikor hazaérünk kitörő örömmel vársz minket, átölelsz és puszit adsz, nem csak nekem, hanem Etikének is aki most Didi-nek hívsz :-)


Nagyon be van durranva az ínyed, jobb oldalon alul-felül egyszerre... szinte már átszúródik a pici szemfogad hegye, de még nem szakította át a bőrt.. Nyűgöske vagy....
Bár reggel szívesen mentél Kláriékhoz, délben már az ajtóban vártál! Örültél nekem :-) Sajnáltam, hogy nem tudtam bebújni Veled az ágyba, pedig nagyon szereted ha összebújunk :-)
Remélem hamar túl leszel ezen a nehéz időszakon és ha minden jól megy a héten kész lesz az új ágyad is!


Ma vagy kereken 23 hónapos! Mennyire gyorsan elröpült, szinte észre sem vesszük és hipp-hopp felnőtt leszel.
Igazi vagány kisded vagy, telis tele kiváncsisággal. Mindent meg akarsz nézni, kóstolni. Egyre értelmesebb vagy, ugyan szavakat keveset használsz, de már lehet kommunikálni Veled. Megeresed az eldugott tárgyakat és édesen szeretgetsz mindenkit. Ismered azt, hogy Én!Ha kérdezzünk, hogy kinek a lába, takarója, ruhája Te egyértelműen közlöd, hogy ÉN! :-)
Egyre többet magyarázol, bár érthetetlen nyeleven mondod a magadét, de már a szerepjátékaid előszele itt van. Szeretsz rajzolni, akár a falra is.... de sokat alkotsz a lapokon.
Jelezed ha a pelus megtelik, de hallani nem akarsz arról, hogy bilire üljünk.... ez bizony nagy bánatom, de remélem, hogy a nyáron sikerül rábeszélni, hogy elhagyjuk.....
Éppen fogzol.. a szemfogaid egyszerre indultak be, kettő már majdnem kint van.....




Kicsi Meske, Te egy igazi energia bomba vagy! Bár legkisebbnek érkeztél mégis annyi, de annyi újat tudsz mutatni, hogy néha úgy érzem magam mint egy első gyerekes anyuka.
Te aztán mindenre kíváncsi vagy ésa tiltás nem,hogy kedevd szegné, még nagyobb lendülettel akarod megismerni mi is az amit már megint "nem szabad!"
Mindent megkóstolsz, megfogsz, belenyúlsz, rámászol és persze lepottyansz, megiszod, megeszed és sorolhatnám. Közben figyelsz ugyan de egy határozott "NEM" válasszal elintézel mindent. Vagy ami még ( bevallom édesebb) icipici vállaid rángatod, pont úgy mint a nagyok.... Persze van, hoyg Rád veszekeszünk, ilyenkor Te csak állsz, édesen durcára tartod a szád és pillogsz magadelé lesütött szemekkel :-) Ilyenkor annyira, de annyira édes vagy, hogy még haragudni sem lehet Rád és IMÁDLAK! :D
Az alvás nem kifejezetten a Te szakterületed valahogy nem szereted erre az elfoglaltságra pazarolni az időd... Annyira rohansz, hogy néha elfog a para, hogy vajon miért sietsz ennyire??? De próbálom a kérdést nem tova feszegetni és a rémeimet messze elzavarni!
És ime a legkedvencebb helyed:




Sajnos úgy néz ki Te is beteg leszel..Nyűgös vagy és nem akarsz enni, gyönyörű szemeid jól aláárkoltak....
Ettől eltekintve elég jó a hangulatod, bár a torkod ( megnézet) jó piros... és enni nem eszel, de a dea nagy mennyiségben fogy:-)
Gondoltam ma összeírom a szókincsed! Hát nincs nehéz dogom.....
anya, aja
Apa
Ete
Iki
Axa
baba
vava
NEM
öhöm
dea,tea
iág =virág
vo= vonat
aza=haza
ia= szia
aci =hapci
mama
papa
dede =degu
ica=cica
cici
pia, pe = pelenka
amma = enni
Azt hiszem ennyi.... Egyenlőre ennyinél tartunk.... De a metakommunikációd az nagyon fejlett :D:D:D


Lám-lám mennyire régen írtam itt Rólad. Vagy az is lehet, hogy Neked a nagy serte-perte dolgaid közben nincs időd diktálni, hogy vajon milyenek is a napjaid.
Hihetetlen mozgékony kislány vagy, mindere fel mászol, felülsz. Ezen felül mindent megkóstolsz, belenyúlsz, egy szóval teljes odaadással ismerkedsz a világgal. Néha úgy érzem kicsi neked a világ, mert lelkesedésed határtalan.
Viszont az idegenekkel - legyen az ritkábban látott családtag- szemben nagyon bátortalan vagy. Lecsendesedsz, egy hangod sincs, még szemkontaktust sem akarod felvenni, egész egyszerűen csak megbújsz ( ha lenne szoknyám akkor az alatt) és megfigyelsz. Nehezen oldódsz fel. Sírni nem sírsz, és ha felvesznek tűröd, de minden idegszáladdal arra koncentrálsz mikor szabadulhatsz. Ekkor már bújsz is Apához, vagy hozzám...
De itthon igazi kis terrorista vagy olykor-olykor. Erről legtöbbet Alli mesélhetne, verekedsz, harapsz, dobálózol... Legújabban rángatod a vállad ( pedig még a kiskamasz kortól is igen csak távol állsz) . Ha veszekszünk Veled akkor bizony visszabeszélsz - naná, hogy babanyelven....
Miután lassan 2 éves leszel, elmondhatjuk , hogy a fogaid fele meg van :D ( Nagykönyvileg 20-nak kéne már lenni.. de hát... ez van...)
Mindent megértesz, de nem nagyon akarsz a mi nyelvünkön társalogni... Ezt szomorúan veszem tudomásul, jó lenne ha kicsit többet mutatnál meg a tudásodból.
Etelét imádod! Utánzod, játszol vele és persze vele is verekszel.....
Étvágyad változó, mégis elmondhatjuk, hogy kis gombi vagy :D
Hát ennyit egy gyors összegzésként! :-)




Meséről 2007. április 6-án éjjel váratlanul érkeztem! Azóta anyáék negyedik szemefénye vagyok! A napjaimról anya írja a diktálásom... jó olvasást mindenkinek!:))